Esküvői szokások és babonák

Ebben a bejegyzésben, mint ahogy a cím is utal rá, a régi és új hagyományokról, babonákról, szokásokról fogok egy kicsit részletesebb tájékoztatást adni minden kedves olvasó, érdeklődő ember számára.

Eljegyzés

A magyar szokások szerint a vőlegény elment a hölgy szüleihez és „elkérte” édesapjától a lánya kezét, biztosítva ezzel az egész család számára, hogy komolyak a szándékai. Ezután a menyasszony teljes családjával közölte a hírt, majd egy „bejelentő” ebéd, vacsora alkalmával vált hivatalossá. Ezt a szokást sokan tartják még ma is.

Ceremóniamester/Vőfély

Elengedhetetlen része volt a magyar esküvőknek. A régi hagyományoknak megfelelően a vőfély hívta meg a vendégeket és az egész esküvőt ő szervezte, majd koordinálta. Napjainkban inkább már egy ceremóniamesterre bízzák az esküvő levezénylését. Elvétve ugyan, de előfordul, hogy se vőfélyt se ceremóniamestert nem „kérnek” fel az esküvőjükre a párok.

A vendegek szirmot szórnak az ifju Parnak a templom elott...

Koszorúslányok

Az ara védelmére szolgáltak. Eredetileg az volt a feladatuk, hogy díszes ruhájukban megtévesszék azokat, akik az arát el akarták rabolni.

Legénybúcsú

A gonosz, ártó szellemek elűzésére szolgált. A férfiak nagy zajt csapva, úgy gondolva, hogy így tudják a szellemeket elkergetni. Valljuk be őszintén, ez az esemény a mai világban az elmaradhatatlan italozásról és bulizásról, olykor vicces feladatokról, a vőlegény ugratásról szól, háttérbe szorítva a hagyományokat, babonákat.

A menyasszony öltözéke

Számtalan babona született a menyasszony öltözékével kapcsolatban is. A ruha fehér színe a tisztaságot, örömöt, szűziességet és ünnepélyességet szimbolizálja. Régi hiedelmek szerint a jó szerencse elszállhat, ha a vőlegény az esküvő előtt meglátja a menyasszonyt ruhájában. Esküvő napján viselnie kell: valami régit (ez jelzi a hajadon életet), valami újat (az élet új fejezetének kezdetét jelzi), valami kéket (szimbolizálja a hűséget, tisztaságot) és valamit amit kölcsön kért ( barátságot, szerelmet jelképezi).

Aki gyöngyöt visel az esküvője napján, sajnos sok sírásra számíthat a házasság alatt. A fátylat csak a menyasszony hordhatja, hisz a hiedelem szerint, ha egy koszorúslány felpróbálja az, elcsábítja a férjet!

Gyűrűk

A templomi esküvőig a bal, utána a jobb kezünkön viselték gyűrűiket a házaspárok. Ez még ma is szokásban van. 

Rizsszórás

A templomból kiérve rizzsel szórták meg a párt, ezzel szimbolizálva a gazdagságot és termékenységet.

Csokor dobás

A menyasszony hátat fordítva a násznépnek, a még hajadon, nem házasságban élő hölgyek közé dobja a csokrot. A babonák szerint aki elkapja az lesz a következő menyasszony. Manapság erre a célra külön dobó-csokrot szoktak készíttetni.

Harisnyakötő dobás

Megegyezik a csokordobással. A vőlegény a násznépnek háttal állva a még nőtlen férfiak közé dobja a felesége harisnyakötőjét. Aki elkapja az lesz a következő vőlegény.

Menyasszony éppen eldobja a csokrot

Rózsaszirom szórás

Romantikus szokás, hogy az oltárhoz vezető úton szirmokat szórnak. A rózsaszirmok a termékenység és megpróbáltatásokkal teli göröngyös út kisimítását jelzik.

Tányértörés

Az ifjú pár a vacsora helyszínére érkezve, a helyszínre még nem belépve, a menyasszony összetör egy tányért, cserép edényt nagy zajt csapva, ezzel ijesztik el a rájuk leselkedő rossz szellemeket. A darabokat együtt közösen kell összesöpörniük.

Esküvői torta

Minél nagyobb, díszesebb a torta annál édesebbek lesznek a házas élet pillanatai, évei. Az ifjú pár megeteti egymást egy-egy szelet tortával aki a nagyobbat harapja az szereti jobban a másikat. A torta felvágása az egységet, az összetartozását szimbolizálja. A babonák szerint akinek a keze van a tortavágásnál felül az viseli azt a bizonyos „nadrágot” a kapcsolatukban.

Menyasszonytánc vagy menyecsketánc

„Eladó a menyasszony!” A menyasszony utoljára táncol lányként. A táncot régebben a vőfélyek kezdték, majd folytatták a násznagyok. Eközben a násznép a násznagyoknál vagy épp a vőlegénynél lévő kosárba, tányérba, vagy lábasba teszi a fizetséget, azaz az ifjú párnak szánt pénzajándékot. Miután mindenkivel táncolt a menyasszony a végén az örömszülők következtek. A táncot a vőlegény zárta, majd felkapva a szerelmét és az „adományokat” elrohantak átöltözni. Később az új asszony piros menyecskeruhában átöltözve tért vissza. Napjainkban általában „összeöltözik” az ifjú pár és úgy térnek vissza.

 Menyasszony rablás

Ezzel a szokással napjainkban is találkozhatunk még. Ma már csak egy jópofa tréfa, illetve poénként van jelen az esküvőn. A babona szerint, amennyiben egy menyasszonyt sikerül elrabolni az esküvő napján, akkor a vőlegény nem is érdemelte meg igazán. A hagyomány szerint ameddig a menyasszonyát nem kapta vissza a vőlegény, addig a menyasszonyi csokorra kellett vigyáznia, mert ha azt is „elveszítette” akkor az elrablás költségeit neki kellett állnia, ha megőrizte akkor a rabló fizetett.

Grillázstörés

Az ifjú férj feleségével együtt súlyt le a tortára egy késsel vagy eszközzel jelezvén azt, hogy már összetartoznak és mindent közösen fognak csinálni. Ahány darabra esik szét a torta annyi boldog közös évük lesz, majd ezután mindenkit megkínálnak belőle.

Ajánlatkérés